Őszi Jótékonysági Bál
A sárospataki Örömhírvétel Görögkatolikus Óvoda szülői közössége és nevelőtestülete 2019. október 19-én, negyedik alkalommal szervezte meg jótékonysági bálját, melynek helyszíne hagyományosan a sárospataki Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola aulája volt.
A mulatozás este 7 órakor kezdődött az óvoda vezetőjének, majd a szülői munkaközösség vezetőjének köszöntésével. Ezt követte az óvodásainkvidám, táncos műsora, melyet betanítottak:Metz-Matisz Éva, Muha Mónika, Sorosóczki Tímea és Petró Andrásné Csilla. Az előadást a Farkas Ferenc Művészeti Iskola néptánc csoportjának színvonalas táncbemutatójakövetteDarmos Éva néptánc oktató vezetésével.Végül az óvoda munkatársaiból és a szülői közösségből szerveződött „Z’ZI Labor és a Sárospataki Asszonykórus” együttes vidám műsora zárta.
A vacsora – Páll Miklós görögkatolikusóvodalelkész és Bereczkei Miklós római katolikus plébánospohárköszöntője és asztali áldása után -következett, melyet finom otthoni sütemények és még finomabb szőlő és egyéb gyümölcs nedűk tettek még ízletesebbé. A talpalávalót a Helios Duó zenekar szolgáltatta. A táncos lábú vendégsereg ismét hajnalig mulatott.
A támogatóink által felajánlott értékes tombolatárgyak ösztönözték a megjelenteket a tombolavásárlásra. A jótékonysági cél támogatói között több helyi és más településről érkező, céges és egyéni felajánlások is szerepeltek. A támogatók névsorát az óvoda honlapján, a www.oromhirvetelovoda.hu oldalon megtekinthetik.
Nagy öröm számunkra, hogy nagyon sokan eljöttek a bálba és ismét megtisztelték jelenlétükkel rendezvényünket.
Ezúton szeretnénk kifejezni hálánkat és köszönetünket minden támogatónknak a felajánlott tombolatárgyakért, pénzbeli és egyéb adományokért.
A bál bevételét a szülők az óvoda udvarán sportolásra, mozgásfejlesztésre alkalmas mászófal kialakítására, valamint egyéb fejlesztő eszközök beszerzésére ajánlották fel.
Köszönet az iskola igazgatójának, Kissné Murányi Andreának, hogy biztosította számunkra a helyszínt, és a szükséges feltételeket. Kiemelten köszönjük Rézművesné Judit élelmezésvezetőnek és munkatársainak a különleges, ízléses és bőséges vacsorát.
Köszönjük a szülőknek, a szülői munkaközösségi tagoknak és az összes résztvevőnek, hogy időt és fáradtságot nem kímélve, kapcsolataikat, ötleteiket, anyagi és tárgyi eszközeiket felhasználva együtt, igazi közösségként hozzájárultak a rendezvény sikeréért.
Fontos, hogy a hétköznapok rohanó világában időnként megálljunk, testileg és lelkileg töltekezzünk, ünnepeljünk.Tudjunk gyermekeinkkel, családjainkkal, barátainkkal tartalmas és szeretetteljes minőségi időt eltölteni.
Kérjük a Jó Isten áldását és támogató segítségét minden résztvevőre, támogatóra, családjaikra, az óvodás gyermekekre, szüleikre és az óvoda dolgozóira.
Tóth Ottóné
óvodavezető és
az Óvoda alkalmazotti közössége
Jótékonysági bál 2019 – Támogatóink
A BOROS Borbár, Sárospatak
Aggteleki Nemzeti Park, Jósvafő
Aladdin Büfé és Gyrosbár, Sárospatak
Anita Méteráru és Lakástextil–Demeter Ferenc Csabáné, Sárospatak
Aranyolló Szépségszalon, Sárospatak
Aros János, Sárospatak
Aquaticum Mediterrán Élményfürdő, Debrecen
Bánkuti Gyula és neje egyéni felajánlása
Béres Andrea kozmetikus, Sárospatak
Best Byte Kft. -Karóczkai Tamás, Sárospatak
Betyár Lovastanya – Livják Emília felajánlása, Sárospatak
Bodnárné Vinnai Tünde, Sárospatak
Boldogkő Vára, Boldogkőváralja
Bor & Bazsalikom Pizzéria, Sárospatak
Boróka Gyógyszertár, Sárospatak
Boss 2006 Hungária Kft., Sárospatak
Breza Pince, Tokaj
Buchalter Ferenc egyéni felajánlása
Búzavirág Alapítvány, Vámosújfalu
Collegno Pizzéria és Étterem, Sárospatak
Continental Dohányipari Zrt, Sátoraljaújhely
Cseke Anita – műkörömépítés, Sárospatak
Csodák Palotája, Budapest
Csoki – Ardó Kft., OszlánszkynéGolej Ágnes felajánlása, Sárospatak
DIEGO Kft., Sárospatak
DM Kft., Sárospatak
Dull-Optika, Sárospatak
- Vitányi Eszter egyéni felajánlása
Eldorádó Óra- és Ékszerüzlet, Sárospatak
ÉLET – Forma – FITNESZ – László Irén felajánlása, Sárospatak
Ezüstfenyő Hotel***, Telkibánya
Fajder Gábor – vállalkozó felajánlása, Vajdácska
Farkas Éva egyéni felajánlása
Fa-Term Kft. – Gulácsi István, Sárospatak
Fedor József Pincészete, Bodrogolaszi
Ferencz Méhészet – Ferenczné Békési Éva felajánlása, Tokaj
FEROptika – Z, Sárospatak
ForrósnéUlimájer Beáta – GIGI Szépségstúdió, Sárospatak
FOR You-3 Kft.-Frézia Illatszer, Sárospatak
FOR You-3 Kft.-Arany Ezüst Ékszerbolt, Sárospatak
FOTON Kft., Sárospatak
Frikker Pince Tokaj – Hegyalja, Hercegkút
Füzér Vára, Füzér
Gastro Pizza Bt., Győr
Georgikon Mezőgazdasági Szakgimnázium, Sátoraljaújhely
Gorcsa György Parókus Atya, Tokaj
Grand Tokaj Zrt., Tolcsva
Gyógynövény üzlet – Novák József felajánlása, Sárospatak
Hangavári Szőlőbirtok – Hudácskó Pincészet, Tokaj
Háziasszonyok Boltja – Guth László felajánlása, Tokaj
Heitzmann Cukrászda, Sárospatak
Hortobágyi Nemzeti Park, Debrecen
Hotel**** Bodrog Wellness, Sárospatak
Hudák István kádármester felajánlása, Tokaj
Humanitas Gyógyszertár, Pharmamed Patika Bt., Sárospatak
HUSQVARNA Kft., Sárospatak
Huttkay Tímea – népi bútorfestő felajánlása, Tokaj
Industria 2000 Kft., Farkas Zsolt felajánlása, Vajdácska
Ínyenc Húsbolt, Sárospatak
JYSK Kft., Sátoraljaújhely
Kaméleon Üzletház, Naár Gáborné, Sárospatak
Kastélyhotel SasvárResort****, Parádsasvár
Katica Kreatív Kuckó, Sárospatak
Kerekerdő Élménypark, Debrecen
Kolibri Büfé, Sárospatak
Kolumbia Ruházati Üzlet, Sárospatak
Kotán János felajánlása, Sárospatak
Könyvesbolt – Novák József felajánlása, Sárospatak
Kőporos pincesorról egyéni felajánlás, Hercegkút
Kövér Cukrászda, Sárospatak
LaBorVinotéka, Sárospatak
L & O Bútorbolt, Sárospatak
LE-PORELLO 2005 Kft., Papír-, Írószer-, Nyomtatványbolt, Sárospatak
Levi-Fotó, Sárospatak
Lukács Edwin egyéni felajánlása
LUK Klímatechnika, Sárospatak
Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma, Sárospatak
Mandala Függöny és Lakberendezés, Sárospatak
MÁRKA Abc-Reál Üzlet, Sárospatak
Marcsek Krisztina masszőr, Sárospatak
Matiszné Sütő Ágnes masszőr , Sárospatak
Mátyás Csaba Zoltánné – Fornetti Pékség, Sárospatak
M-Computer Szervíz Kft., Sárospatak
Med – M Kft. Gyógyászati Szaküzlet, Sárospatak
Melikáné Soltész Klára egyéni felajánlása
Miskolci Állatkert és Kultúrpark, Miskolc
Mobil and Laptop – Tallárom Péter, Sárospatak
Momo Ház – Kézműves Bolt, Sárospatak
Mosolygó Tamásné, Bodrogolaszi
Dr. Muha Miklós felajánlása, Sárospatak
M – VILL Kft., Sárospatak
NASI Oázis, Sárospatak
Nosztalgia Virágszalon, Sárospatak
Nyíregyházi Állatpark, Sóstófürdő
Oláh Zsolt – férfi-női-gyermek fodrász, Sárospatak
Optika-Fotó Szemüveg Szaküzlet, Deutschné Szabó Angelika, Sárospatak
Origó Üzletház, Sárospatak
Patak – Glas Kft., Sárospatak
Pataki Kerámia Kft., Sárospatak
Patak – Tank Kft. – Nagy Tüzép, Sárospatak
Pataqua Kft. – Végardó Fürdő, Sárospatak
PerfectNails Szalon – Nagy Katalin felajánlása, Sárospatak
Péter Pincészet, Tokaj
Piciny Csodák Boltja, Tokaj
Póka Porcelán Kft. – Póka Tibor felajánlása, Sárospatak
Poremba Mariann – kéz- és lábápoló, műköröm építő, Sárospatak
PR – Telecom Zrt., Sárospatak
Rácz Kertészet, Sárospatak
Rákóczi Gyógyszertár, Sárospatak
Rapid Shop Dekorműhely& Nyomda, Sárospatak
Retel Vitéz Panzió –Gecse Ferenc felajánlása, Sárospatak
Rusznák István – zöldség- és gyümölcskereskedő, Sárospatak
Sánta Nikolett fodrász, Sárospatak
Sárospataki Elektromos Sportegyesület
Sárospatak Római Katolikus Plébánia-Bereczkei Miklós Plébános Atya
Sárospatak Város Önkormányzata
SIMEX ’96 Kft., Sárospatak
Sisán Nikolett műkörömépítő, Sárospatak
Sohi és Társa Bt., Sárospatak
Squash Club – Rákóczi Szálloda, Sárospatak
Stílus-40 Bt., Házépítők boltja, Sárospatak
Szemán György – Fürdőszoba –Szerelvény Szaküzlet, Sárospatak
Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola, Sárospatak
Szépségpatika,High – Care Stúdió, Sárospatak
Szidória Trend Kft., Sárospatak
SzkircsáknéPreszoly Erzsébet – magánkereskedő, Sárospatak
Tokaji Édességbolt – Ducsai Jánosné felajánlása, Tokaj
Tokaj Fesztiválkatlan, Tokaj
Tompa Ügyvédi Iroda, Sárospatak
Tóth Ottóné egyéni felajánlása
Török Szilvia – női-férfi fodrász, Sárospatak
Turai Andrea, Sárospatak
Vajkóné Márton Krisztina – női-férfi-gyermek fodrász, Sárospatak
Varing Kertészeti Áruház, Sárospatak
Vár Kereskedelmi Kft. – D-Ég Szerelvényszaküzlet, Sárospatak
Vectra – 2003 Kft., Sárospatak
Verdes Üzletház, Nyíradony
Virágsziget Virágüzlet, Tokaj
Vitamin Világ zöldség és gyümölcsbolt(Hild-tér), Sárospatak
Vojth Optika Kft., Sárospatak
Zemplén – Tűzkerék Kft., Sárospatak